1968 December elsejei kezdettel, az MTV "Slágerkupa" címmel vetélkedő műsort rendezett, amire a legismertebb zenekarokat hívták meg, szám szerint nyolcat: Metró, Illés, Omega, Syrius, Atlantis, Express, Hungária, Olympia.
Minden zenekart behívtak a Magyar Televízióba, ahol egy kalapból kihúztak énekes neveket a nyolc zenekar mellé. Nekünk Kovács Kati és Harangozó Teri páros zenekari kísérete jutott.
A középdöntőben - december 25-én - a Metro volt az ellenfelünk Zalatnay Saroltával, mi jutottunk tovább.
A döntőben - december 31-én, Szilveszteri műsor keretein belül - az Express kíséretében, Toldy Mária, Koós János, Hofi Géza és mi kerültünk össze. Ők a Stúdió 11 néhány zenészével kiegészülve Big Bandet alkottak, saját számra óriási show-t csináltak, vitán felül megérdemelten nyertek és miénk lett a második helyezés.
Második díj
nagyitás éremre kattintássaal
Harangozó terivel a színpadon (nagyítható!)
Ebben a mezőnyben - mindenki csodálatára - nagy eredmény a mi második helyezésünk, mert alig egy éves múltra tekinthettünk vissza, szemben a többiekkel, akik 6-8 éve voltak már a pályán. Mindez a közönség szavazatai alapján került elbírálásra.
Megjegyzés: az érmet zenésztársamtól - egyben barátomtól - Winkelmayer Pubitól kaptam, köszönet érte. (2011-07-17)