DECCA-OLYMPIA történet 1967-1969  
 
     
 
1967 nyarán jöttem össze Charlie-val, akkor mi Omegával Balatonszemesen játszottunk, Ők pedig az Express Táborban Balatonföldváron. Több alkalommal voltam Náluk látogatóban, összehaver+ kodtunk, bár zenélni sohasem hallottam a zenekarukat. Így történt, hogy nyár után, amikor új bandát szerveztek szólógitárosuk lettem. Csak az elmúlt években tudtam meg Charlie-ról szóló könyvből, hogy Molnár Gyurival játszottak előttem és valójában: helyet cseréltünk.
 
     
 
Ez volt a leglelkesebb csapat a négy zenekarom közül, Charlie és Zoli, - aki artistának tanult - volt a motor a bandában, sodortak minket magukkal. Kizárólag angolul énekel- tünk, egy pár zenekari számunk volt, sajnos egyetlen felvételem sem maradt ebből az időből.
 
 
     
 
1968- ban Bálint külföldre ment zenélni, új dobosunk Pici: Szentgyörgyi András lett. Nevet is kellet változtatnunk, mert a Decca lemezcég - miután jelentkeztünk levélben támogatás céljából, persze elutasították - felszólított erre.
Az Ifjúsági Magazin útján kiírattunk egy névváltoztatási pályázatot, ennek az eredményeképpen vettük fel az OLYMPIA nevet.
Az Olympia tagjai a 2 év során:
 
  Nagyítás képre kattintással  
 
 
     

Törzshelyünk a Kőbányai Ifjúsági Klub volt, ahol különleges táncmozgásával Hobo volt egyik leglelkesebb látogatónk.

 
     
 

Ezen kívül táncmulatságokon muzsikáltunk, de előfordult "tánczenei hangverseny" is: például 1968. március 2-án az Egyetemi Színpadon

Plants: image 1 0f 4 thumb Plants: image 1 0f 4 thumb

Több magyar filmben is szerepeltünk, amiről anyagot találtam az interneten: Holdudvar

Forrás megtekintése