2008 július 3-án volt a 48. érettségi találkozónk a Thököly Étteremben déli 12 órakor, ebéddel egybekötve. Éppen a zenei elfoglaltságaim miatt számomra ez volt az első, amin rész tudtam venni. Az élmények ösztönöztek arra, hogy méltóképpen - osztály- társaimnak és magam számára - itt egy oldalt szenteljek a négy közös évünk megörökítésre.
.
1956-1960-ig - az akkor szigorúan fiú - Kölcsey Ferenc Gimnáziumban koptattuk a padokat a C osztályban. Így néz ki napjainkban: nagyítás képre kattintással.
.
Homlokzat
Bejárat
Szobor
Belső udvar
Festmény
Osztályunk létszáma 34 fő volt, ami ma már szinte elképzelhetetlen nagynak számít, de nekünk természetes volt. Íme a névsor és, hogy kiről tudunk és kiről nem.
nagyítás névsorra kattintással
Polányi Imre munkája alapján
Sikerült a régi képeket úgy össze- szednem, hogy elégnek bizonyult egy korabeli fotóalbum összeállítá- sára, talán ebben formában élmény- szerűvé tudtam tenni számotokra.
És akkor térjünk vissza a 48 éves találkozóra. Bizony nagy része a társaságnak - velem együtt - alaposan megváltozott a közel fél évszázad alatt. Összesen 14-en voltunk, sokan távoli országban élnek, azért nem jöttek és van akiknek nem tudjuk a tartózkodási helyét. Kölcsönösen segítettünk a felismerésben, ami még segítség volt az a hang illetve a beszéd, az nem változik meg. Az étteremben készült fotókból is albumot ké- szítettem, csak kattints rá!
Egyetlen még élő tanárnőnket, sajnálatunkra - az orvosa diagnózisa alapján - nem sikerült elhoznunk a találkozóra. 3 osztálytársunk: Jálics, Polányi, Paár személyesen volt Vinczénénél a lakásán még a találkozónk elött, ekkor készültek a képek:
Jálics, Paárral
Jálics, Polányival
Halász Feri - számomra legalább is - szenzációs korabeli relikviával ajándékozott meg mindannyiunkat. Filmen látni magunkat az 50-es évekből, az azért nem semmi! Ebből készítettem a 2 kisfilmet.