2021 februárjában teljesen váratlanul hírt kaptam Amerikából Kovacsics Berci közeli rokonomtól, akiről ugyan tudtam, hogy létezik, de soha nem találkoztunk.  Nagyon örültünk egymásnak és sűrű levelezésbe kezdtünk. Így került szó László bátyámról is, akiről tudott Berci, de soha nem találkozott vele sem, ezért megadtam Brazíliában elő László címét és közöttük is megindult az ismerkedés. Így jött létre a Triumvirátusunk, a három legöregebb Kovacsics nemzetközi szövetsége.
(Mindhárman ízig-vérig magyarok vagyunk, de ketten más országban élünk.)

Családunk Horvátországból ered. Sok szívből és lélekből magyar eredetű család vagyunk, amiről számos családi név tanúskodik, mint az aradi vértanú Damjanich János és több aradi vértanú társa. Emellett sok családnév pedig magyarosított, mi sem jobb példa erre, mint Petőfi Sándor, aki Petrovicsnak született. A Kovachichok  harcoltak a török ellen generációkon keresztül, mint a végvári hősök a horvát születésű Zrínyi Miklós és ugyancsak délszláv eredetű Jurisich Miklós és sokan mások

A horvátországi Kovacsics (akkoriban Kovachich) család 1606-ban kapta nemesi címet - Prágában -, Habsburg Rudolf magyar királytól, aki a német-római császári címet is viselte. Ez az év történelmi jelentőségű, ugyanis ekkor volt vége a 15 éves török elleni háborúskodásnak, amit a zsitvatoroki béke megkötése hitelesített, és ami a török hegemónia hanyatlásának volt a kezdete.  A nemesség adományozása nyilván a Kovachichok  törökellenes helytállását ismerte el az évekig tartó háborúskodás alatt.

Berci levelei szolgálják ugyan az alábbi szöveget, de helyenként változtatásra volt szükség, hogy a számos külön levélben írottakat össze lehessen hangolni egy folyamatos, egységes történetté. 

Lajos I (1881-1916) Gyula II elsőszülött fia volt, a Temesvári Piaristáknál érettségizett, majd jogot végzett Pesten, Édesapja példáját követve, az Árvaszéknél kezdte a pályafutását.
Több munkát publikált, többek között egy monográfiát az anyai nagyanyjának az öccséről, Antunovits Kálmánról, aki hősi halált halt a Szabadságharc idején, 16 éves korában.
A munka, amely megtalálható a Bethlen udvari Kovacsics könyvtárban, tartalmazza a neves író, Tóth Kálmán barátjához írt búcsú versétis.Lajos I
Szüry Ludovikát vette feleségül, két gyerekük született: Lajos II (1907-2002) és Mädy ().
Az újaradi kriptában nyugszik, korai halálának körülményei ismeretlenek

Édesapám lelkes őskutató volt és ennek eredménye a fenti portré gyűjtemény, ami Zsuzsa, nővérem lakásában, csaknem az egész falat díszíti . A bal felső sarokban látható Egressy Gábor, a Nemzeti Színház egyik alapító tagja, akinek az öccse, Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője.

Egy pár szó arról, hogy bar Te meg én hasonló korúak vagyunk, akkor hogyan lehetséges az, hogy II. Gyula neked a dédapád, nekem pedig a nagyapám. Azért alakult így, mert II. Gyula legidősebb fia, Lajos, (a dédapád) és a legfiatalabb fia, III. Gyula, (az én Apám) között, kozel húsz év korkülönbség volt. Add ehhez, hogy Lajos nagyapád fiatalon nősült (24 évesen), Apám pedig elég későn (36 évesen). Így lett az, hogy a Te Édesapád megszületett azt hiszem 1907-ben, rám pedig nem került sor 1936-ig, ritka nagy korkülönbség unokatestvérek között. Fiatal koromban nem is értettem, hogy a csaknem 30 evvel idősebb Édesapád, hogy lehet az unokatestvérem, amikor olyan idős volt nekem, mint egy nagybácsi. Aztán lassan hozzászoktam. Egyébkent én vagyok a IV. Gyula, mert az igazi nevem Kovacsics Gyula Bertalan.

Eseménydús életemben gyermekeim voltak mindig is a legközelebbiek, annak ellenére nem tudtam ideális családi életet teremteni.

Édesanyám nagyapja, Telepy Károly neves festő, a Szépművészeti Társulat tikára volt. A Társulatnak elismert szerepe volt a 19. századvégi híres magyar festők kifejlődésében mivel stipendiumokat biztosított külföldi tanulmányutakra.

Édesapám és a gróf Károlyi család

Édesapám karrierje gróf Károlyi József, Fejér megyei főispán titkárjaként kezdődött, egy esemény, amely életének egy meghatározó eseményévé vált. Apám számára Károlyi József volt a történelmi magyar arisztokrácia példaképe, Ő szilárdította meg édesapámban a legitimista irányzatot, ami mellett Apám - az elvek embere - élete végéig kitartott, bármennyire is anakronisztikussá vált az ügy az idők múlásával.  

A kapcsolat jelentős és tartós volt a Károlyi családdal:

1948-ban a Károlyi család Párizsba emigrált (Daisy grófnő, fia István, felesége Pólya Gogo, és az újszülött unoka, György). Apám és Daisy néni tartották a levelezést a grófnő haláláig, ezután az ifjú György folytatta a kapcsolatot. Apám ösztökélésére, 1984-ben György családjával együtt visszalátogatott Magyarországra, ami egy új korszak kezdetet jelentette. György úgy döntött, hogy rendbe hozatja a Fehérvárcsurgói kastélyt, így 2011-re újjá épült romjaiból az impozáns kastély. Ebben az évben adtam egy ünnepi vacsorát György és felesége tiszteletére, ami egybeesett az én 75-ik születésnapommal. Ekkor a családunk kapcsolata már túl volt a 100-ik évfordulón.

György 2015-ben visszatért Franciaországba, mint Magyarország párizsi és monakói követe.

Öcsi hozzáteszi, hogy egy érdekes párhuzam, amikor László Bátyám menekült Magyarországról a szovjetek elől, mi is menekültünk Érsekújvárról, de vissza Magyar honba. Közös Apánkat, Kovacsics Lajost Érsekújvárra vezényelte a Magyar Nemzeti Bank, ott kaptunk egy nagyon színvonalas polgári lakást, ahol életvitel szerűen éltünk az orosz megszállásig. Regényes módon lovas kocsival tettük meg az utat, sőt édesapám hajtotta a lovakat, annyi cuccal, amennyi a kocsira fért. Mi is egy pajtában háltunk útközben: Apa, Anya, Ági és én. Nekem 3 éves gyerekként a legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy ott maradt a kedvenc fa pótkocsis teherautóm. Amikor lehetett, apám visszament Érsekújvárra, de lakásunkban már mások laktak, se lakás, se fa autó!

Berci emlékezete szerint azok, akik közvetlenül Szálasi körül mozogtak és a propaganda teljes hatása alatt éltek, másképpen látták a Nyilas világot, mint mi, akik Budapest pincéiben éltünk a főváros ötvenegynéhány napos ostroma alatt. A Nyilas rémuralom ekkor jött igazából.

A fegyveres karhatalom ártatlan embereket vitt a rakpartra, gyerekekkel öregekkel együtt, pucéran sorba állította őket a rakpart szélén, aztán jött a sortűz. Az áldozatok, egyesek némán, mások sikoltva, egyesek holtan, mások még élve, belehullottak a Dunába, ahol a zajló ár gyorsan elnyelte őket. A fegyveresek ezután megfordultak és mentek a máshova. A Nyilas Karhatalom jobb híján ilyesmikkel foglalkozott az ostrom alatt.

A mi házunk, a budai vár lábánál, a Tabánban, össztüzet kapott az egész ostrom alatt. Mi állandóan a pincében laktunk, a vállalkozó szelleműek vittek a ház elé a WC vödröket, a bátrabbak mentek vízért a közeli Rác fürdőbe, kapualjtól- kapualjig, persze miután kiszimatolták, hogy mikor valószínű a tűzszünet. Ezek az expedíciók, nők is, meg férfiak is, mentek a Tabáni Parkon keresztül a Rác fürdőig, az egyre sűrűbb bomba kráterek között, halott katonákat tisztelettel kerülve, Egy hónapos ostrom után a kaja kezdett fogyni, Anyám ekkor felszolgálta az első - repesztől elpusztult fagyott - lóból készült húslevest. Sok volt a fagyott ló az utcán, az emberek kezdték feldarabolni lovakat, a menükön az volt a húsféle. Ettem volna többször is lóhúst, de megkaptam azt a betegséget, amit akkoriban ukrán hasmenésnek hívtak, nem tudom miért. Evés helyett, csak hasmenésem volt és lassan de biztosan egyre fogytam. Az ostrom vége felé már alig tudtam felmászni a pincéből, de csodával határos módon felépültem. Szüleim már régen tudták, hogy a háború elveszett, ők nem hittek a csodafegyverekben, szerintük az csak propaganda volt, hogy legyen valami a "Kitartás" jelszó mögött. Szüleim szerint jobb lett volna, ha a csodaszép  Budapestet érintetlenül, hullamentesen és romok nélkül átadják, mint  Parist, meg Rómát, meg Athént. Nekünk a sors azonban nem kegyelmezett, így aztán Budapestből romhalmaz lett.

Az első világháború után Kun Bela, Szamuely Tibor és társai rémuralma idején  egyesek szervezkedtek  ellenük. Többek között egy  csoportot Szörcsei József, Kovacsics Dezső Bajcsy-Zsilinszky Gábort meg Endrét, a házmester elárulta, ahol összejöttek. Elfogták őket, és a Parlament pincéjébe zárták, későbbi kivégzés végett. Szerencsére ismerősök értesültek, és az Entente vezetőjéhez, Romanelli olasz ezredeshez fordultak, kinek közbenjárására sikerült őket kiszabadítani. Szörcsei József nagyapám unokatestvére volt. Miután  nagyszüleim Erdélyből  Magyarországra jöttek, Balatonalmádiba, ahol  egy nyaralóvillájuk volt, Szörcsei József (Jóska Bácsi) többször ellátogatott Almádiba Dezső Bácsival, meg Édesapáddal, kikel  nagyapám összebarátkozott. Körülbelül ebben az időben látogatta meg gróf Károlyi József  Édesapáddal  a Királyt száműzetésében Madeira szigeten.

Mikor apámat a Magyar Nemzeti Bank Székesfehérvárra helyezte, levizitelt nálunk, megesküdött anyámmal, én ebből a házasságból születtem. Rövid együttlét után, anyám várandós volt még velem, apám már hétvégekre Pestre felutazott evezni a Dunára, meg ki tudja milyen más szórakozások gyakorlására. Ezt a lezser viselkedést anyám nem tolerálta és emiatt végül elváltak.

Ráismerek közös apánkra László bátyám, mindene volt az evezés, - a gyengébb nem után - még 90 éves korában is űzte ezt a sportot , ameddig a szervezete bírta. A Római parton volt csónakja a Május 1 csónakházban, ahova minden nap kijárt és napi 10-12 km-t leevezett, a Dunán mindenki úgy ismerte a "Lajos bácsi."
Nővéremmel, Ágival 9 éves koromtól már jártunk vele evezni, akkor még a Magyar Nemzeti Bank Sporttelepéről. Ebből az időből egy fotó, egy hárompár evezős, úgynevezett tripletben haladunk. Érdemes megnézni, mennyire párhuzamosak lapátjaink a vízfogás előtt (Öcsi megjegyzése)

Kovacsics András - Kovacsics Berci - Kovacsics Zsuzsa - Kovacsics Ágnes