Koncertnaptár 1977-1986
 
 
 
 

1977. január végéig játszottunk Frankfurtban. Ezután következett az itthoni közös munka Kovács Katival. A naptárban vegyesen szerepelnek egyrészről, saját koncert és táncos fellépéseink, másrészről a " Kovács Kati és az Universal" koncertjeink.

Katival
1977. április 19-én volt az első és
1986. december 17-én volt az utolsó
fellépésünk.

Ezt a 10 évet őriztem meg leporellós naptáraimban. Összességében 2354 fellépés a külföldiekkel együtt. A szovjet turnékat a Goszkoncert általában 50 előadásra tervezte, de mindig kettő-négy előadással túlléptük.

- JÁTÉKIDŐK -
A vidéki hétvégi táncos bulijaink négyszer negyvenöt perces menetekből álltak, általában 20-22 óráig.
Siófokon a Beloiannisz napi kétszer futott ki a kikötőből, 19 és 21 órakor, egy szünettel, kétszer negyvenöt perces menetekkel.
Az egyetemi klubokban kétszer negyvenöt perces blokkunk volt.
Katival közös koncertjeink szünet nélkül egy óra negyven perc hosszúak voltak. Mi kezdtünk a saját számainkkal és Kati 35-40 perc után jött be a színpadra Koncz Tibivel együtt.

Koncertnaptárunk évekre bontva:

 
Ilyen sűrű fellépések közé kellet beiktatni a saját és Katival közös rádió- és TV felvételeinket, valamint az ehhez tartozó "Tessék Választani" illetve "Made in Hungary" színházi rendez- vényeket. A zenekari próbák, hangszerelések, vokál beéneklések is időigényesek voltak.
Nekem, mint zenekarvezetőnek ezen felül ügyintézési teendőim voltak:
 
Előszervezés, időpont egyeztetés.
Szerződéskötések, levelezések.
Fellépés utáni elszámolás, gázsi osztás.
Kapcsolattartás:
ORI,
Interkoncert,
Rádió,
Televízió,
Művelődési Házak.

 

 

Drezda Kultur Palast: 1980 szeptember 17